Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

 

 


A projekt leírása

A Siklósi kistérség többpólusú, gazdasága a három város köré –Siklós, Harkány, Villány- összpontosul. A három város közül szálláshelyek tekintetében Siklós a leghátrányosabb helyzetű. Villány a borturizmusnak, a Borútnak köszönhetően „dinamikusan” fejlődik, míg Harkány minden értelemben véve igazi üdülőparadicsom.

A Siklósi Termálszálloda**** létrehozásával célunk, hogy a város fürdőépítésével összhangban kialakítsunk egy magas kategóriájú szállodát, amely segítségével a régió, szűkebb értelemben a Siklósi kistérség, illetve Siklós turisztikai versenyképességének javítását, termékkínálatának bővítését tesszük lehetővé.

A projekt megvalósulása révén emelkedik a térség szobaszámának és férőhelyszámának nagysága. Célunk, hogy a szálloda szolgáltatásai révén kiszélesítsük az idegenforgalmi főszezont, növeljük a térségbe érkező vendégek számát, tartózkodási idejét és költési hajlandóságát.

A fejlesztési területen a közepesnél rosszabb állapotban lévő egykori malom épületei álltak. A malom épülete az 1970-es években leégett, pusztán a falak maradtak meg, hiszen minden belső szerkezet fából készült. Társaságunk fontosnak tartotta a használható magtár rész megtartását, hiszen egyedi arculatot, hangulatot adna a létesítménynek. A malom magtár, liszt tároló és egykor egy lakást tartalmazó épületei rossz állapotuk miatt nem voltak megtarthatók, lebontásra kerültek a beruházás során.

A változtatások során a létesítmény funkcionális kiegészítéseit (mint pl.: a termálfürdővel való összekötés, a személyzeti helyiségek kialakítása vagy a szivarszoba), a gazdaságosabb üzemeltethetőség és a vendégek kényelmének, igényeiknek szélesebb kiszolgálása indokolta.

Az épület három jól elkülöníthető részből, a magtár kiemelkedő, és a főbejárattal szétválasztott, valamint az északi részén a homlokzat síkjából visszahúzott lakószárnyak tömegéből áll össze. A magtár nyers, rusztikus téglahomlokzata mellett az új épületszárnyak homlokzatburkolatai vakoltak. A magas tetős magtár épület mellett a lakótömegek lapos tetősek. Az új szárnyak tiszteletben tartják a meghagyott régi magtárat, kontrasztban állnak vele, nem rivalizálnak magasságával, anyagával, folyosóikkal nem érintik azt, hanem körülötte kialakult közlekedési rendszerrel keretezik. Az új és a régi építmények így jól elkülöníthetően, mégis kiegészítve egymást, harmonikus összhatást keltenek. A szobák homlokzati nyílászáróinak egyszerű ritmusú kiosztása karakteres elemeként jelenik meg a homlokzaton szoborszerűséget kölcsönözve az új épületben. A magtár földszintjén reprezentatív szalon fogadja a lobbyból érkezőt. Belépve a régi épület minden romantikájával, teljes belmagasságával tárul fel. A belsőben az eredeti nyílások helyén kialakított ablakok hangulatos, sejtelmes fénymennyiséget adnak a térnek.